Gazdaság
PM: az OECD szerint is erősödő ütemben növekedhet a magyar gazdaság
Magyarország jelenleg jelentős külföldi működőtőke-befektetéseket vonz a feldolgozóiparba.
2024.05.05 06:08MTIAz OECD is azzal számol, hogy a magyar gazdaság az idei évtől visszatér a növekedési pályára, az idei évre 2,1 százalékos, jövőre pedig 2,8 százalékos bővülést várnak a magyar gazdaságban - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Economic Outlook című kiadványában.
A Pénzügyminisztérium (PM) MTI-hez eljuttatott kommentárjában megállapította: bár a világszervezet előrejelzése elmarad a kormányétól, a jövő évre vonatkozó prognózis 1 százalékponttal haladja meg az OECD tagállamok átlagát, összességében pedig a tagállamok felső egynegyedébe tartozik. A szervezet kiadványában elismeri, hogy az alacsonyabb magyar infláció várhatóan támogatja a beruházások és a magánszektor fogyasztását az elkövetkezendő időszakban, ezzel növelve a gazdaság bővülését. Ugyanakkor kockázatosnak tartják a kedvezőtlen külső körülményeket, mint a nemzetközi kereskedelem, vagy a világpiaci nyersanyagárak bizonytalansága. Kiemelik azt is, hogy Magyarország jelenleg jelentős külföldi működőtőke-befektetéseket vonz a feldolgozóiparba, főként az elektromobilitás kapcsán, ami növeli az exportkapacitást és ezáltal húzza a növekedést is.
Az OECD elemzésében rávilágít az egyensúlyi mutatók javításának fontosságára is: az idei évre 4,5 százalékra, 2025-ben pedig 3,7 százalékra csökkenő hiánnyal számolnak, amely egybevág a magyar kormány célkitűzéseivel - emelte ki a PM.
A világszervezet kiadványában kiemeli, hogy a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult: a munkanélküliség továbbra is alacsony, 4 százalék körüli, ami az egyik legkedvezőbb arány a tagállamok között. A szakértők hozzáteszik: a magas foglalkoztatáshoz kapcsolódóan a folyamatosan növekvő reálbérek és a fogyasztói bizalom javulása mind motorjai lehetnek az újraindult növekedésnek - ismertette a PM.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06