Sport
Távozik posztjáról a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke
A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) május 30-ra kiírt éves rendes közgyűlésén lemond posztjáról Princzinger Péter, az MKSZ elnöke.
2024.05.02 04:16MTIA szövetséget 2017 óta irányító sportvezető az MKSZ honlapján közzétett közgyűlési meghívóban jelentette be szándékát, egyúttal jelezte, hogy az ülésen új elnök és elnökség megválasztására kerül sor.
"Tájékoztatom a tisztelt Szövetségi Tagokat, hogy az éves rendes közgyűlésen az elnöki pozícióról lemondok, mely új elnök és elnökség megválasztását teszi szükségessé az olimpiai ciklusból hátra lévő időszakra" - írta a meghívóba Princzinger Péter.
A meghívóban további információk szerepelnek többek között a jelöltállítás módjáról és feltételeiről, illetve a nyolc pontból álló közgyűlési napirend kiegészítésének lehetőségéről, valamint a tisztségekről történő szavazás részleteiről.
"A közgyűlés az elnököt és az elnökség tagjait határozott időre választja meg oly módon, hogy a mandátum a tisztség elfogadásával jön létre, és a nyári olimpiai játékokhoz igazodva, a soron következő olimpiai ciklus befejezését követően, tárgyév november 30. napján szűnik meg" - áll a meghívóban.
Az MKSZ tisztújítóvá váló közgyűlést május 30-án 14 órától tartják meg a HUNGEXPO C pavilonjában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06