Külföld
Túlélte a bizalmi szavazást a skót kormány
Többségi szavazással elutasította szerdán a skóciai parlament a Skót Nemzeti Párt (SNP) vezette kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
2024.05.02 11:13MTIA kormányt az SNP korábbi szövetségesei, a Zöldek mentették meg szavazataikkal, jóllehet a két párt az elmúlt napokban látványosan összeveszett.
A kormány elleni bizalmi szavazást a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt kezdeményezte, miután Humza Yousaf miniszterelnök, a Skót Nemzeti Párt távozó vezetője a múlt héten felmondta az SNP és a Zöldek 2021-ben kötött kormányzati együttműködési megállapodását.
A zöldpárti miniszterek ezután kiléptek a kormányból és bejelentették, hogy támogatják a Skóciában szintén ellenzékben lévő Konzervatív Párt Yousaf személye ellen kezdeményezett bizalmatlansági indítványát.
Humza Yousaf ugyanakkor hétfőn bejelentette lemondását, elismerve, hogy alábecsülte azokat az indulatokat, amelyeket a Zöldekkel folytatott kormányzati együttműködés felmondásáról - és ennek előzményeként a hosszú távú környezetvédelmi célok visszavonásáról - hozott döntése szított az SNP eddigi zöldpárti szövetségesei körében.
A Zöldek ezután megpróbálták rávenni a Munkáspártot a bizalmi szavazásra tett indítvány visszavonására, azzal az érvvel, hogy felesleges politikai káoszt okozna, ha Yousaf távozása után az egész skót kormány is megbukna.
A Labour azonban kitartott a kezdeményezés mellett, de az edinburgh-i parlamentben megtartott szerda délutáni bizalmi szavazáson a képviselők 70 ellenszavazattal, 58 támogató voks ellenében elvetették az indítványt.
Az SNP-nek jelenleg 63 képviselője van a 129 tagú skót parlamentben, így szüksége volt a héttagú zöld frakció támogatására a bizalmatlansági indítvány leszavazásához.
A figyelem így most ismét Yousaf utódjának megválasztására összpontosul.
A szabályok szerint a Skót Nemzeti Pártnak 28 napon belül kell új vezetőt találnia, ellenkező esetben parlamenti választást kell kiírni Skóciában.
Humza Yousaf az utódválasztási folyamat végéig ellátja a kormányfői feladatokat.
Az SNP fő politikai programja Skócia függetlenné válása.
Erről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor a választók 55 százalékos többséggel elvetették azt az indítványt, hogy Skócia kiváljon az Egyesült Királyságból.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06